Fogamravaló oktatás
Havonta egyszer szombatonként 10.00-11.00

Máténé Gál Veronika vagyok, a Fogamravaló Oktatás megálmodója és előadója.
Alapvető célom, hogy játékosan, interaktív módon megismertessem a gyerekekkel
az olyan imádott (Fogukravaló) élelmiszereket, mint pl. a csokoládé, chips, gumicukor,
jégrém, melyeket bármikor a legnagyobb örömmel elfogyasztanak. A Fogamravaló Oktatás
keretében újszerű megközelítéssel vesszük górcső alá mindig az adott élelmiszert.
Szakmailag helytállóan, ugyanakkor szórakoztatóan mesélek ezekről az egészségtelennek tartott, hétköznapi táplálékainkról. A gyereknyelven megfogalmazott, ismeretterjesztő előadásaim végére, a gyerekek tisztában lesznek ezen harapnivalók történelmével, előállításukkal, azzal hogy milyen összetevőket tartalmaznak, miként tárolják megfelelően őket, hogyan értelmezzék a csomagoláson feltüntetett információkat, jelöléseket. Hallhatnak róluk tényeket és érdekességeket, közösen kísérletezünk velük, sőt az ízlelőbimbóik is kényeztetésre kerülnének egy-egy Fogukravaló megkóstolásával.
Minden hónap második szombatján, a XXII. kerületi Klauzál Gábor Művelődési Központban is tartok bemutató foglalkozásokat, melyekre szeretettel várom Önöket és gyermekeiket.

Időpontok:
szeptember 14.
október 12.
november 9.
november 30.

Előzetes bejelentkezés szükséges:

Máténé Gál Veronika
Fogamravaló Oktatás
Mobil: +36 30/274-7589

E-mail: fogamravalo.oktatas@gmail.com
Honlap: https://fogamravalooktatas.webnode.hu/

 

MEGOSZTÁS